vonatpótlóautóbusz

szőke vagyok és nagy a mellem. közelről ronda vagyok. tetoválás van a mellemen. barna vagyok, szemüveges, divatos. sapkát hordok és bő nadrágot, világít a szám. rövid szoknyát hordok, rövid a hajam, farmer van rajtam, ing, póló, ujjatlan és napszemüveg meg dohányzok iszok belenyalok a saját fülembe és rég nem látott barát vagyok, nyakláncom van és karkötőm és szállok és megpattanok egy asztalon és hátakon játszó fény vagyok meg emelgetem az embereket sikítva ugrálok és üvöltök a hangfalból hogy mossam az agyakat és sörösüveg vagyok és borospohár és földre ömlött ital és végülis minden én vagyok. minden én vagyok! ezért aztán úgy döntök, hogy megszüntetem magamat. megszünök. kiürül a hely. egyedül ülök az asztalnál és a fejemet támasztva nézem, ahogy minden üres. nem vagyok többé, úgyhogy megszüntetem a helyet is. a várost és a világot. mostmár jól érzem magam.

amíg a fejemet verdesték, volt idő gondolkodni. víz = megvilágosodás, erre jöttem rá. talán még van pár percem mielőtt teljesen kiszáradok, kigyulladok és elégek. de lehet hogy ezúttal szerencsém van. 459 forintért.

éjfélt üt az óra és összekeverem a gombokat. felébresztem a lakatlan lakás lakóját! a baltásgyilkos utánam ered! látom a balta csillanását az autó ablakában mielőtt beszállok! és menekülök és üldöz! de nem ma fogok meghalni, eeeh dehogy.

egy-két óra volt még a naplementéig, úgyhogy minden kellemes sárgás-pirosas volt. egy magas betonoszlopon ültem egy lepusztult gyártelep egyik épületéhez közel. jött két srác és a szörnyet figyeltük a gyárépület nyitott emeleti csarnokában. eredetileg persze nem volt nyitott, de már rég lebombázták az elejét és csak a hátsó falak tartották a tetejét. a szörny egy hatalmas torz lény volt, egész teste valamiféle rozsdás koszos törmelékből állt. egy helyben mozogva, fékezhetetlen dühvel örjöngve zúzta a semmit, én meg az oszlop tetején lévő kis asztalnál ülve azon gondolkodtam, hogy is hívják, mert valaki adott neki egy igen találó nevet, de sehogysem jutott eszembe. elég ijesztő látvány volt, és ugyan tudtuk, hogy nem jön ki a csarnokból, de azért mi szemmeltartottuk. néha két ilyen szörnyet láttunk. aztán nem sokkal később jött egy kisebb társaság, készültek az estére, úgyhogy én lemásztam a létrán.

letöltöm a szart, feltöltöm a szart.
a szar csúnya szó. meg-bot-rán-koz-tat. nem illik használni. berötékidízi.

egy pohár kóla elalvás helyett
hiányzik valami kényszer, hogy az történjen aminek kéne, ne az ami jó lenne. valami, hogy rend legyen, ne valami folyton búgó káosz generálja magát. egy alany a mondatba, aki a dolgokat a helyére rakja, aki az álmokkal is tud kezdeni valamit, időben rájön, hogy semmi nem (lesz) olyan, mint amilyennek képzelte, aki nem elfelejt dolgokat, hanem nem jegyez meg, ráadásul nyitott ablaknál is el tud aludni.

az emberek miért néznek rám a képekről? ki találta ezt ki?
ne nézzenek rám léci.

mik a lehetőségek? előre tudom és ahelyett, hogy máshogy lenne, úgy lesz.
ha beszélgetnénk hosszú szüneteket használnánk. nem érdekelné egyikünket sem amit a másik mond, csak elmondhassuk a magunkét. tulajdonképpen önmagammal is beszélgethetnék. hosszú homályos jelenetek közepén. vágás nélküli lassú átmenetekben. egy tartalom nélküli formában. egy jóleső egyetértés felé tartva. egy felismerés felé, hogy a kaka forrása mindig az aki kakálja. igen. és lehet választani. ha elég jól csinálom pislogni se kell. mert ez talán nem is én vagyok.
néha azért lehetne máshogy.

nini, sehol senki. akkor kicserélem a rontott kólát.

volt egyszer egy ember, aki fura dolgokat csinált. egyszer például délután szólalt meg, pedig olyankor nem szokott. ráadásul magában beszélt. de aztán minden jobb lett. a félhomályban elnyomott egy szúnyogot, megéhezett és aztán szétrobbant a feje.