vonatpótlóautóbusz

(külddtovábbfasság, page 23 játék, mimimi.)
- fogd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
- nyisd ki a 23. oldalon
- keresd ki az ötödik mondatot
- tedd közzé a szöveget ezekkel az instrukciókkal együtt

A kutatások kimutatták, hogy az óceán korántsem a mi gravitoraink elve alapján működik (ami különben sem volna lehetséges), hanem közvetlenül modellálni tudja a téridő metrikáját; ennek tulajdonítható többek között, hogy a Solaris egy és ugyanazon délkörén eltérések mutatkoznak az időmérésben.

mostakkor nemtom mivan. nyertem?

nem tudom, ki kell várni a végét. nincsen semmi, minden csak van. lehet hogy az lesz, hogy kiülök a gátra és megnézem a hajnalinégyórát a lakótelep felett és bólogatok és elégedetten rágyújtok. mondjuk nem is dohányzok. hát nem tudom. ki kell várni a végét.

nem a divatról van szó, de elgörbül a hajam. és kiszedem és mindenhol ottvan. meg búspicsa.

nade nem ezt akartam mondani, hanem mivel a rendező úr már nyilvánosságra hozta az anyagot, úgy gondolom én sem tétovázhatok, bemutatom a filmet. a remekművet, mely fél percbe sűrítve igazán egyedülálló nagyvonalúsággal örökíti meg a főhős jellemfejlődését, a végkifejletig vezető megingásait, végül a szörnyű csattanót. a drámaiságot csak fokozza a két literes családi almalé.

mmmeneküljetek!

mindig kikerülöm a széket, ami pedig nincs is ott.
ennek fényében ha mondjuk elmúlna a jobb kezem, akkor is azzal akarnám felvenni a telefont? és ha mondjuk lenne rendes netem, akkor is folyamatosan mérgelődnék, hogy szar a net?
és az lehet hogy rossz az analógia?

a rossz idő ellenére elmentünk a megnyitóra, de sajnos a megnyitó nem jött el. a helyszínen ezt nem sikerült (ilyen elegánsan) közölni, de azért jól szórakoztunk, megnéztük a tapsoljuk meg józsefet-plakátot, ami jó nagy és mielőtt kiderült, hogy Oláh Ibolya-koncert sem lesz, többé-kevésbé végigfotóztam a kiállítást. a citylightokat azt hiszem elfelejtettem, a vízfoltok pedig azt érzékeltetik, hogy esett az eső. de az igazi menők úgyis megnézik élőben augusztus 24-ig Budapesten a Felvonulási téren.

írtam egy dalt a biológiai óráról. hívj fel és beleénekelem a telefonba! arról szól, hogy az emberek elkeseredésükben a fenistil nem éles végével vágják fel az ereiket és hogy ma már úgysem maradhat semmi titokban. mert például a fürdésterápiával szemben is csak melegallergiával tudnak védekezni és ez elég szomorú, bár hatástalan. úgyis ébren alszom ki magam.

az idő csak egy homályos piros folt a szoba másik sarkában. ha hirtelen felemelem a fejem elájjulok. feltételes kifejezés. gond és baj. a dolgok ragadnak és elveszett az ollóm is. pedig az olló fontos, amint az látható. megint minden ugyanaz, mint ami legutóbb nem. öt ablak, százhuszonnyolc, keresztbe-kasul. szaladunk az események után. többszörösenújrabefejezhetőség. vajon mit akartam mondani?

vajon a légy okos és egy idő után rájön, hogy a wc alakú telefontartó alól nincs kiút, vagy a légy nem okos és addig keresi a kiutat amíg el nem fogy az ereje és elhalálozik?
az elszántság, a kitartás, meg a végkimerülésig próbálkozás - ezek amúgy is valami nagyon romantikus dolgok azt hiszem, már amennyiben mellőzik az ésszerűséget. én viszont nem teszek ilyet, ezért taktikusan nem engedem el a legyet, hanem nem! inkább megkérdőjelezem a romantikus hőst, mint olyat..

ön az állam szolgálatában áll. minden egy világméretű összeesküvés részét képezi. minden simán megy, de a mozijegy egyre drágább, az éjszakák egyre hidegebbek, az álmok is egyre jobban elrugaszkodnak a valóságtól és már a sötét se kék. és mindenki úgy csinál, mintha ebből semmit sem venne észre! pedig újra éjszaka van és minden szobában van plafon..