vonatpótlóautóbusz

lehet ám tíz órákat aludva délután is kelni, lassan megreggelizni, levest melengetni, újságolvasva hosszan ebédelni. vihogás, tőtikézés és matatás közben szépen eltelik az idő, hogy aztán vacsora után folytatódjon a játszadozás, vihogás, kattingatás. aztán sötétedés után bármikor el lehet menni gengelni, csipszet zabálni és a fűtött kocsiból bámulni az üres várost, minek utána még mindig belefér egy film. de mindezt helyettesíthetjük akár szolíd spontánházibulikkal vagy hosszú, de általában eredménytelen beszélgetésekkel a szokásos témákról. mire ezekkel végzünk, az óra jócskán elüti a zéjfélet és el lehet merengeni a napközben töltött vadiúj zenét hallgatván, majd kiadós fürdés után édesded alvással készülni egy újabb, hasonlóan kemény napra.
ehelyett persze lehetne ám hasznos dolgokat is csinálni, hehe, dehát miért baj az ha az ember néha kialussza magát és az egész napot értelmetlen semmittevéssel múlatja?? szerinted? baj? (a hasznos dolgok meg amúgyis várjanak türelemmel az utolsó pillanatig!)

és mikor már minden igyekezetem ellenére az egész veszni látszott és automatikusan úrrá lett rajtam a világvége, akkor rájöttem, hogy nem muszáj ám annyira erőlködni azért, amit egyébként baromira nem is akartam hanem épp ellenkezőleg?! aztán ez valamennyire megnyugtatott, felhörpintettem egy kis narancslevet és lefeküdtem aludni. sok dolgom lesz ugyanis mostanság, veszítenem kell..
(u.i.: nem tudom ki hogy van vele, de én is olyan vagyok, hogy bármeddig is nézem nem látom a háromdimenziós hajót az ilyen színes krikszkrakszos képeken. vannak dolgok amik sehogy se mennek.)

(a zenének nincs vége. a külső rázkódás segít a lényegre fókuszálni és nem hagyja elterelni a figyelmet. elkeseredett elszántság, az általában nem megkísértett lehetetlen megkísértése mégis. például.)
most meg aztán sokféle tészta közül válogathatok, de vegyük azt, hogy a szembejövőnek nem igazán szabhatom meg, hogy hogyan nézzen rám. ezt tudom, meg azt is, hogy nem tehetnek róla, de a szembejövőt mégiscsak könnyebb egy különös állatfajnak tekintve elméletileg pofánrugni, holott ez nyilván csak az indokolatlan önvédelem sietős formája. olyasmiről beszélek, mint az a jelenet, amikor mész az utcán és szaporán, de választékosan anyázod a járókelőket. mintha valami játékot játszanál, amiben aláhulló bombák elől kell félreugrálni és az esetleges ütközések elkerülése érdekében agresszív verbális gesztusokkal igyekszel megfélemlíteni minden egyes bombát, nehogy meg merjenek közelíteni. leírható, de nem magyarázható. ellenvetés?

ugye egyfogú kék nyuszi úgy változik meg, hogy régen odament a páros- és lyukasszörnyek közé, az arcukba mosolygott és ilyenek, aztán látva a hiábavalóságot odébb ment és eeelsírta magát. szegééény nyusziii, ityiri pityiri, hosszan sírt éjszakákon keresztül, könnyek nélkül, nehogy valaki meglássa. aztán a nyuszi egyszercsak úgygondolta, hogy eeejhát lófasza seggükbe az ilyeneknek és amikor látta közeledni a gonosz vérmes szörnyeket, akkor átment az utca másik oldalára inkább, mert ha nem kell velük találkozni, akkor nincs akkora baj, struccpolitika, bajnélkül sírás és sűrített narancskoncentrátum. ilyen ez a nyuszi. dazön it mék jú fíl bedör?!

namost lehetne választani, meg folyamatábra, de sarkított példából jobban ért a gyerek. tehát elég az hozzá, hogy tamás és balázs egypetéjű ikrek, mindketten elmennek egy buliba. tamás alaposan felönt a garatra és jól kirugik a hámból, ihaj-csuhaj. balázs segge viszont oda van szegezve a székhez, nem alkoholizál, csak bámul és azon gondolkodik, hogy hogyan került egy ilyen szar buliba, ez már hanyadik ilyen szar buli, mit lenne jó csinálni ilyen szar bulik helyett, satöbbi. eközben a buta tamás tudja, hogy ha nem italozgatna, akkor nem érezné jól magát, ezért a szomorú valóságot alkoholmámorral elfedve becsapja magát. de a balázs is buta, mert tudta, hogy ez lesz, és mégis. meg költői kérdés hogy akkor tényleg egyikőjük se szórakozik igazából, mert tamás hazudik, balázs meg nem is hisz benne, csakígy csinálják reflexből szokásszerűen?? ilyen bénaság az egész?
nemtom, meg nem is reprezentatív minta, úgyhogy baszódjon meg az egész. bocsi köszi, jövőre találkozunk. hihi :)

mit is csinálunk?? éppen kattintgatva és pislogva gyűjtjük az erőt valami kényszerű olyasmire, amit aztán majd addig csinálunk, amíg nem csinálhatjuk azt amit valójában akarunk. ú ez egészen hülyén hangzik,. szóval ez így pozitív szemlélet is lehetne, hogy a nemannyira kívánatos dolgokat pótcselekvések után ímmelámmal, az utána következő aztcsinálokamiténakarok jutalomszerűségét várva kezdjük el. de az adott helyzetben viszont szomorú zongorázás közben mégis a fal felé fordulunk és homályosan nézünk és arra gondolunk, hogy nem jó ez így ahogy van.
szóval veszélyes dolog a tudás, valóban. mert hát a tudáshoz az út a tanuláson keresztül vezet állítólag, a tanulás viszont gyakran kellően unalmas ahhoz, hogy teret engedjen a gondolkodásnak (elmerengésnek), ami mindig odavezet, hogy általános levertség, világellenesség, atombomba. ésakkor egymás vállán sírunk, ahelyett hogy arcunkon széles mosollyal suhannánk át sötét éjszakákon vagy olykor kacagással megtört elszánt szájtartással huzogatnánk ceruzákat és ilyesmiket üres papírok felett!!(? abszurd. izönt it/? bhraffhH.,-

(tehát ha nem fontos, nem vicces, nem érdekes, nem érthető és nem értelmes, akkor magamban beszélek magamnak. ez ilyen jó összeesküvés elmélet, hogy elhitetem mindenkivel, hogy hülyeségeket beszélek és nem hisznek nekem és ez bizonyára feljogosít valamire, de legalábbis arra, hogy úgy érezzem, hogy hahaha. úgyhogy hahaha.)
még egy ilyen mottószerűség a következő bekezdés elé: a hiba nem az ön készülékében van.
“ha azt mondom, az egyetem nem óvoda, nem kisiskola, de még csak nem is középiskola, feltehetően nem mondok semmit.” szóval maradjon ön is úgy és legyen újságíró, ne féljen, senki nem fog szólni, hogy nem kéne! egy ideig talán nem…

ott kapcsolódunk be a hétvégébe, hogy egy koncert közepén állok és miközben mindenki hatás alatt van, én azt veszem észre, hogy ha felfelé nézek és a hajam lefelé lóg, akkor nem folyik az arcomba az izzadtság, de üvöltök tovább, úgyhogy a koncert után fogyasztott ásványvíztől elbaszódik a torkom és ugyan hétközben egész szépen meggyógyul, mégiscsak aggódok amikor (villanásszerűen hazaérek, mert lelkesen próbáltam egyformát lépni és csakúgy suhant a táj és fájós lábbal betántorgok a szobába ésssa) passzív dohányzás most köhögés nélküli köhögéskényszerben bosszulja meg magát. dehát végülis semmi gond, egész este azon röhögtünk, hogy mondtam dolgokat és azon röhögtek, hogy azt hitték, hogy viccesnek szánom, holott épp ellenkezőleg és ezt viccesnek találva röhögtünk, nem is beszélve az edemszfemiliből szalajtott arcok látása felett érzett határtalan fejvörösödveröhögésről és a számtalan egyéb örömforrásról. kár hogy nem volt forrócsoki. de volt tea, ott a koncert után, és csocsózás és útszélén bukfenceltem, de aztán hazajutottunk,. hááhéhhéhéé! nemistudom, lehet hogy ezek nem velem történtek.. meg a 60-70 méter, borulás. az se! négyen ültek a bárpultnál, az egyik egy majom volt. háhá! átverődtem. mintha valami zene is szólt volna, végig, persze lehet hogy csak a porszívó zúgott. de szerintem szólt, mert ami jött le miközben a másikra aludtam, azt azóta többször meghallgattam. valami sárgát is rajzoltam a játszásról, meg volt egy kék is.. és az egész ott ér körbe, hogy mondjuk elképzelem, hogy egy koszdarab vagyok a hajamban. elképzeltem. koszdarab vagyok. egy koncerten repkedek a levegőben. hopp, itt egy köcsög, beleragadunk a hajába.. uhm, nézzükcsak.. egész érdekes, telnek a napok, ez a köcsög megy mindenfelé, összevissza alszik, kényelmesen kési le a vonatokat sorba, firkál mindenféle lapokra meg egy hülye füzetbe hülyeségeket mindenféle hülyeséggel, ide-oda kószál, találkozik mindenféle emberekkel, valami olvashatatlan szöveget gépel, egyfolytában a gép előtt ül és idióta zenéket hallgat, ül a füstben és csodálkozik. hátez hülyeez vaze! namindegy,. majd szól ha van valami érdekee– ahéhéhé! víz! vízvíz, a víz az nem jó, én kis koszocska nem szeretem a vizecskét! nade!! hátez ez a köcsög hajat akar mosni! há ménem szólt?? hát most hova menekgrkrgg… ez a baromálat! megint néz felfele és rázza a fejét mint a koncerten jobbgrhrabalra a vízben.. áállljmeg! segítsghgréég! - satöbbisatöbbi, szóval elképzeltük hogy kosz vagyunk a hajamban, végigkalandoztuk a hetemet és most, miközben a hosszú fejrázás közepette pukkog a fülem, haláltusát vívunk a fürdővízzel, filmszerűen lepereg előttünk az egy hét annak minden új élményével egy pillanatba sűrítve állítólag, aztán nyilván kínhalált halunk és vége. tehát körbeértünk. az meg nem fontos, hogy a dolgok mikor és kivel történtek, a lényeg, hogy emlékszem rájuk. de lehet hogy nem is emlékszem. egyszer valami ismerősöm azt mondta, hogy egyszer vagyunk fiatalok. hátmondjuk lehet hogy ezt én szoktam mondani,,. de nem tökmindegy? kaland az élet, pálmafák, teve. ilyesmi. ctrl+s. alt+tab. f5. semmi különös.

a kérdésekre kielégítő válaszokat kapunk és vigyorgunk a délutánba, a tervek megváltoznak megvalósítás közben, de ennek tudatában azért tovább tervezgetünk. aztán nyilván lesznek új kérdések, a tervekről meg lemondunk. szóval semmi sincs veszve, nyugi..

vappapaaa vappapaaaa vapppappéjóó vappappéjóóóó vappapppéra vaapppéra rétttéététéja réttééétééja ratatatara ratatatara tatatara réétttéttééjaa réttéttééja ratatatara ratata és ilyeneket csinálnak a hangszerekkel
volt egy ilyen világslágerek magyarul gyorsan című. kb ez volt a címe. és semmi értelme nem volt, csak hallgattam a zenéket és lejegyeztem belőle amit sikerült. amit a jegyzettömb megfogott. réttétéja. és amikor… amiket így leírtam, magyarul az angol dalszövegeket mármint úgymond fonetikusan, és néha nézem a látom és hallom amit a és az az érzésem, hogy ők ezt olvassák amit én ebben a címűben, vagy legalábbis olyat és komolyan is gondolják!/
bocs hogy nem használok felesleges szavakat. amúgy. ha ezt magamnak, akkor nem neked. ha magamnak, akkor csak gondolatok. ha gondolatok, akkor nem kéne leírni. ha leírom, akkor már nem gondolat. de legalábbis nem olyan. különben a gondolat az szar. ha valami gondolat, az már olyan mintha le lenne írva. a gondolat valami olyan, amit nem tudsz szavakba önteni. olyan kéne legyen. vagy nem, de akkor az mi amit nem tudsz szavakba? na mindegy, a lényeg, hogy becsapás ez, mert a gondolat egy szóbeli dolog, még ha nem is mondod ki, azt magadban szavakkal megfogalmazod és adsz neki címet, ezáltal a gondolat a belső hang amit mond, annak hallás utáni leírása úgymond fonetikusan. mint a világslágerek magyarul. szóval nem az, csak olyan. és ha visszaolvasod, akkor érzed hogy nem stimmel. rá kéne jönni tehát, hogy mi van a gondolat előtt, addig próbálom csökkenteni a veszteséget, mert a kettő között elveszik valami az eredetiből. de leírom. annak ellenére, hogy magamnak, mégis neked. kommunikáció. neked az arcodba, ezt olvasod, vonatpótlóautóbusz a neve. becsapom magamat tehát. te pedig elolvasod és nézel és elhiszed. és nemtom mit vársz, és ehhez képest mit kapsz, de jobb ha semmit. ha meg valamit, akkor azt nem kell elhinni. nem beszélgetünk, mert úgyse értjük meg egymást. ebből indulunk ki és ennél már csak jobb lehet, és akkor kell szólni.