vonatpótlóautóbusz

emlékszem régen a hugommal csináltunk olyat, hogy volt egy csomó ilyen kis könyvünk mindenféle témában és árultuk őket. éshát vicces volt, mert a szobában történt mindezen könyvek elárusítása, szóval a vevőkör kb a szüleinkből tevődött össze. úgyhogy vagy nekik volt rossz üzleti érzékük, hogy megvásárolták a könyveket, amiket egyébként ők vettek nekünk, vagy nekünk volt jó, hogy el tudtuk adni. mindenesetre a vásár végén a könyvek visszakerültek a polcra ahonnan levettük őket. később háziszerencsekereket is csináltunk, forgott is meg minden mi szemszájnak ingere. akkor még nyilván volt szerencsekerék a tévében.

namost én ki akarom fejteni a véleményemet. a szekrénysor az egy érdekes dolog. tegyük fel, hogy szekrénysor vagyunk és állunk a nappaliban a fal mellett. szugeráljuk. én szekrénysor vagyok. egyes szám első személy. én szekrénysor vagyok. kész, mostmár képzeletben szekrénysor vagyok. az odakerülés körülményeitől most eltekintünk, lényeg hogy szekrénysor vagyok a nappaliban és jön a többi berendezési tárgy. egy kanapé. tévéasztal. jön néhány barátságos fotel dohányzóasztallal. remélem dohányozni nem fognak, az nem tesz jót nekem, mert beivódik a fába aztán jajnekem. nade mi van még itt? szőnyeg. függöny. szépen gyűlnek a dolgok. tegyük fel, hogy eltelik pár év viszonylagos eseménytelenségben. most eltekintünk attól, hogy családi események zajlottak le, meg sok egyéb. egyszercsak új lakó érkezik a szobába. a többi bútor kicsit morgolódva fogadja, kicsit összébb kell húzzák magukat, hogy beférjen. nyilván nem lesz olyan kényelmes, mint eddig volt. nekem, a szekrénysornak mindegy, mert úgyse lehet arrébbtenni vagy ilyesmi. szóval megérkezik. szokatlan bútordarab. nem is tudjuk mi az, amíg nem kerül rá egy számítógép. igen-igen, ilyet láttunk már a tévében. egy számítógép. és mostmár tudjuk, hogy új barátunk egy számítógépasztal. hát jó, nincs mit tenni, végülis elleszünk. telnek múlnak a hetek. asszem nem szeretnek mostmár. régen mindig velem szemben, a fotelben ültek és beszélgettek. csomó érdekes dologról meséltek nekem. mostmeg vagy nézik a tévét, vagy a számítógép előtt ülnek. szomorúan esz a szú. aztán egy napon érdekes dolog történik. úgy indul, mint bármilyen este, tévénézés, számítógépezés. aztán a szülők lefekszenek elég korán, a lány még marad a gépnél. sokáig ott ül, aztán egyszercsak megszólal a telefonja és kiszalad a szobából. hohóó, belelátok a monitorba! korábban nem nagyon láttam bele, de most mit látok! a lány kedvesen mosolyogva romantikusan néz rám a képernyőről. mögötte pedig ott vagyok én, a szekrénysor! mégiscsak szeretnek! észre se vettem, mikor fotóztak le. ez biztos valami ajándék. hát mindegy végülis. mostmár boldog az életem, mert tudom, hogy szeretnek. egy közös kép rólam és a lányról… el vagyok ragadtatva.
csak mondjuk akkor lenne gáz, ha szekrénysor kolléga megtudná, hogy ezt a képet a lány szétszórta az interneten "ez itt én vagyok jobbra" felkiáltással és eléggé elfelejtette megemlíteni a háttérben lapuló barátját, a szekrénysort. vagy mondjuk nem megemlíteni felejtette el, hanem tudomást se vesz róla. mert szerinte így is nagyon romantikusan sikerült pózolni. hú nagyon. mer így lehet kapni webkamerákat ócsítva, hogy hatékonyabbá tegye az ember a csetelést. és ezekkel fényképezni is lehet. de meg kéne mondani bizonyos jányoknak, hogy általában nem lehet saját magukról (egymásról) erotikusan túlfűtöttnek szánt képet készíteni, főleg nem webkamerával. mert igazából elég vicces a szekszi nézéses dolog egy szocreál szekrénysorral a háttérben (elnézést ha megbántanám a szekrénysorokat), "vagy pozolas a bejarati ajto elott cipokkel es ruhafogassal" (hp). szóval nemhiszem, de biztos úgyvan, ők tudják. meg én nem is értek hozzá, csak ez így eszembejutott. sőt az is lehet, hogy van összefüggés a fogam és a fejem fájása között.