vonatpótlóautóbusz

háromország tengerpartján, ahol minden szentnek force feedback-es a keze, mosolygó fák jelennek meg, akik a kapura szarnak szívalakban, úgy hogy az esővízzel lemoshatatlan és a plafonon lassan forgó ventillátorról nézve kiderülne, hogy egyetlen esélyünk van, úgyhogy hagynánk, hogy folyjon le a lefolyón aminek le kell, majd erről az egyetlen esélyről megjegyeznénk, hogy neve van, kiterjedése, története meg mindene és az egész dolgot, hogy micsoda véletlen és hogy élet a mesebeli számok mentén, gangon nevetés és finom remegés és a többi, ezt fogjuk, gombocókat gyúrunk belőle, azokat kisírjuk és várunk türelmesen, hogy aztán tényleg.