vonatpótlóautóbusz

hétvégén újra megnéztem a magnólia c. filmet, valahol balra írtam is róla egy-két keresetlen szót. azt vettem észre, hogy több szereplő életét a gyerekkori élmények tették tönkre/határozták meg. persze ez nyilvánvaló dolog, alapvetően mindenkivel így van, de szerintem sokan nem hiszik el magukról ezt, nem ismerik el. vagy nemtom mások hogy vannak vele, de én sokat gondolkodtam ezen már korábban is, hogy mondjuk én azért vagyok ilyen amilyen, mert történtek bizonyos dolgok 10-15 éve: a kórházba járás, a csúfolódás, a dolgok amikért szidást kaptam, az emberek akik átvertek, az a több mint hét évvel ezelőtti nap amikor utoljára sírtam, és és és ennyi jut most eszembe, onnantól úgyis más történet. meg önéletrajzot se akarok írni. csak mégis, voltak ilyen dolgok, amiken sok múlott. most meg azzal telnek a napjaim, hogy próbálom használhatóvá tenni, azt ami ebből lett. és te, hogy vagy?