vonatpótlóautóbusz

először nincs semmi és egyszercsak fény van és bbúúúg a lámpatest, e-erősen búúg. valami így-igyígy szöszmötölget,.. nemis valami, sok valami. azt hiszem sokan vagyunk így a csendben. annyit látok csak, hogy. hogy a lámpa búg. a fehér falat átszeli a lámpatest és ömlik belőle a sárga fény és finoman, de erősen búg. egyébként a búgást és a szöszmötölést leszámítva cse-csend van, valamiféle kiváró csend. és aztán tényleg, távolról beszédet hallok. nagyon távolról nagyon hirtelen nagyon hallom a beszédet. halkan kezdődik, de aztán,. a–aztán egy pillanat alatt teljes hangerőn szól, nem hangosan, de érthetően. úhát aa-a lámpa közben elfordul a szemem előtt a fallal és a falból plafon lesz és a szöszmötölés zajából egy terem képe bontakozik ki és miközben mosolyogva felállok, hallom, hogy az igazságosság meghal, ha embertelenné válik, bármilyen pontosan is ügyeljenek rá-.. és van tovább is, de elfordul velem a terem éss az ajtó kerül elém és mire leviszi a hangsúlyt, addigra a kilincs ellöki magától a kezemet és nem számít, mert egyszercsak újra nincs semmi, csak csend a folyosó sötétjében és nyugodtan és türelmetlenül és félénken elgördül alattam a padló és a lépcső nem mutatva semmit a világból és az arcomon még az előbbi megértő mosoly van miközben kicsusszan alólam az épület és már az utcán vagyok és az út visz haza és én vidáman mosolygok a narancssárga lámpafényben, mert tudom, hogy ez még csak a kezdet. csak még nem tudom minek a kezdete.
szóval ott kezdődött, hogy a csendben finoman, de erősen búg a lámpatest, de ott is lett vége. egyelőre…