vonatpótlóautóbusz

hazafelé jövet tervezem meg az egészet, magamban bólogatva. jólesz. talán.. hogyha.. előre megcsinálom, akkor lesz eszközöm, amikor lesz bátorságom. elszántságom elkeseredettségem satöbbi. a tervezést persze nem viszem túlzásba. hazafelé jövet kisebb-nagyobb ágakat török le fákról és bokrokról, hazaérve madzagot és szegeket keresek, meg pici kalapácsot. leülök a földre és aprólékos munkával megvalósítom a tervemet. felpróbálom, aztán leveszem és elrakom arra a bizonyos amikorra.
és aztán amikor újra szólnak, hogy idő van, akkor magam fölé magasodok ilyen aljasan és felkapok egy hatalmas ütővágózúzó eszközt és zúzok vele szét dolgokat véletlenszerűen éshát mondom hangosan, hogy dögölj meg! és így örjöngök, tudod, mint a filmben a főhős, amikor nagyon zaklatott. na és amikor már a drámai feszültség nagyon a tetőfokára hágott és már nem maradt semmi amit szétverhetnék, akkor óvatosan előveszem a szárnyakat, amit múltkor készítettem, felveszem, kinyitom az ablakot és nekifutásból kiugrok.
aztán zuhanás közben jut eszembe, hogy mennyi mindent ki akartam még próbálni.