vonatpótlóautóbusz

mindig minden eshetőség és lehetetlen lehetőség. minden számít. az idegen a sarokban, a fekete tüskék a sötét plafonon, az elégtelen magyarázatok, a hiányzó válaszok, a láthatatlan folyamatok, a követhetetlen asszociációk, a fárasztó processzálások, a zúgó ventillátorok, a zenében a kiabálós részek. mi van ha igen, mi van ha nem. bármiből bármi.

ki jön be a hátam mögött? ki jön ki? ki mozog a sötétben? senki. reflex. egy pillanatig megint várok valamit, amit nem akarok várni, de kénytelen vagyok résen lenni miatta. bármelyik pillanat lehet az, mintha az élet csak az előzetesek legdrámaibb pillanataiból állna. aztán még a pillanat vége előtt rájövök, hogy ezek a pillanatok többé nem léteznek. álmomban is ez van és az sem a valóság. turn off all notifications. go fuck yourself.

aminek a nemlétezésére nincs bizonyíték, az lehet, hogy van.
mit mondjak? ebben soha nem voltam jó. épp ez a baj?
nem lehet mindig arra indulni, amerre sötétebb van.

és ha fogok minden dolgot, ami bánt vagy idegesít vagy megmaradt vagy nem múlt el és adok neki egy számot és lerajzolom?

a látszólag rövidebb sorba állni. leugrani a magasból, hogy hátha lesz hova érkezni. inkább több gyors rossz, mint kevés lassú jó.

mindenkori meglepetéseink, nem-meglepetéseink és mégsem-csalódásaink, halogatott harcaink önmagunkkal, kinek végzetes, kinek következetes döntéseink és mentőötleteink, baj van? nincseink, viszonyítási alappá váló valóságtöredékeink, hírek délről az északon élőkről, autólámpák periférikus látásával megvilágított csendes és hosszú erdei kanyargózások, időkérések, elképzelt terek, gondolatok és remények mondatok közben hogy hogyan fognak végződni, mélyen beégett visszanézések.

nincsenek erős képek.
zaj van.
mit mondasz?
nem érdekes
mért nem érdekes?
tökmindegy, mért nem érdekes.
de tényleg érdekel.
köszönöm szépen ez jólesett.

szabadidős tevékenység, befelé mutató spirál.
múltkor a blogomba is írtam.

még mielőtt kezemre égnek az évek… - mondta a kövér pénztárosnő másolata, akinek barna karján bugyogni-burjánzani kezdett az undorító háj, és elindult kifelé a sorbanállókat félrelökdösve, amíg még nem késő.

három ugyanolyan ember megy a sivatagban.