vonatpótlóautóbusz

azt hiszem nem értem. viszont!

nem lehet ám mindenfélét ígyúgyamúgy! ááááháháááhááááááájm!
mármint válaszd ki az asztalon lévő három tárgy közül a valóságot. ha tudod. ha érdekel. ha köztük van egyáltalán. ha még felismered egyáltalán.

mondták, hogy legyek kedvessss. gondoltam oké. meg amúgy is gondoltam már, hogy a társasági élet az milyen frankó, emberekkel interaktálni, pozitívan hozzáállni, meg ilyen dolgok. hezegyszerűen fantasztikus, óriási sikerrel kecsegtető vállalkozás! és ha sikerül, akkor majd tudok így elégedetten széles mosollyal kicsit becsúszva-bedőlve lentről felfele mutatóújjal mutatni, hogy jeeee.
úgyhogy egy bizonyos mennyiségű ottlét után a gödörből pár csodálkozó tekintet között kimászva a legközelebbi zebránál sztikerek kerültek elő, egy szép kék példány fel is került egy csatornára, majd pár vonulásuk közben látszólag már csak megszokásból politikai jelszavakat skandáló sráccal később egy valamilyen bankautomataszerű tereptárgyon feltűnt két másik, egy nemsaját-saját és egy kutyás mellett két saját-saját darab is, hogy aztán a fényreklám környékén már világossá váljon, hogy ebben a városban azt a bizonyos lomtalanítást egész máshogy képzelik, egész apokaliptikusan, egész komolyan, bizonyos szempontból egészen praktikusan, egész hosszan, egészen végig, a taxinál búcsúzókig, az aluljáróig, benne az esetlegesen együtt zenélő utcazenészekig és egy futó fiúig, aki aztán a buszmegállóban elég esetlegen beszélget valakivel, akit esetleg mégis ismer, de mégis azzal aki egyáltalán nem futott, sőt kényelmesen megcsodálta az üvegek mögött az épp lekapcsolt reflektorokat, a nagy kivilágított reklámokat és a menetrendet, mégis majd csak azzal együtt száll fel a buszra, úgyhogy hiába szaladt annyira, ebből is csak egy ilyen szar visszhang lett pár napra, mint abból a figyelmeztetésből még ott a föld alatt, hogy nem-neeem így nem szabaaad.

feltalálom hogy nem kimutatható függőség és leigázom a világot.

szóval.. kolbászos parfüm, elektromos víz. hová mész te kisnyulacska?! kukákat fogok gyűjteni, meglássátok, van már asszem kettő. és azt kérdezem, hogy darálósmetálban van-e bpm vajon? és komszi és különbenis.

ha felsorolnám a dolgokat, amik egy adott naptári egységen belül igen (vagy most éppen nem), vagy azokat amik csak hosszú görcsös próbálkozás után, akkor is csak ráhagyással, na akkor aztán értelmét célját testét (a háttérből bekiabálják hogy láncait, de lehurrogom, mert az olyan izé és nem is kapcsolódik most és köszbazmeg, elveszett a fonal, és nincs is sorban, abban a sorban, vagy ha úgy tetszik ívben, amire mindig olyan kínosan, viszont mivel nem érdekel senkit, és engem sem ha mégis, ezért ráhagyás lesz ebből is. hetőlemassztán’”

háromország tengerpartján, ahol minden szentnek force feedback-es a keze, mosolygó fák jelennek meg, akik a kapura szarnak szívalakban, úgy hogy az esővízzel lemoshatatlan és a plafonon lassan forgó ventillátorról nézve kiderülne, hogy egyetlen esélyünk van, úgyhogy hagynánk, hogy folyjon le a lefolyón aminek le kell, majd erről az egyetlen esélyről megjegyeznénk, hogy neve van, kiterjedése, története meg mindene és az egész dolgot, hogy micsoda véletlen és hogy élet a mesebeli számok mentén, gangon nevetés és finom remegés és a többi, ezt fogjuk, gombocókat gyúrunk belőle, azokat kisírjuk és várunk türelmesen, hogy aztán tényleg.

giliszta akarok lenni, vagy mindegy mi, csak egyszerű legyen.

ha felállok a székre és banánt eszek és bugizok, akkor pont lelátok az utcára. gyorsangyorsan!

kortárs semmitmondó fejrázós rakenrol életigenléssel ha jólértem. nagyon nagyon! a 12ből fejből 5öt tudok ami sláger, úgyhogy odarohannék. meeri iz máj besztfrend, sztíl dö vörd iz tőrnin, bímájlilörakenrolkvín, óójee \o\ óójee /o/, déééjárszóó ízeeejjjh’ hát szóval így. nagyon!