vonatpótlóautóbusz

vannak akiket meg kéne viccelni játékosan. az olyan, mintha brutálisan megkínoznám és tönkretenném fizikai és szellemi értelemben egyaránt, széttrancsíroznám a zagyát meg feldarabolnám fűrésszel és aztán elásnám a darabokat különféle erdőkben. annyi a különbség, hogy nekem hozzá se kell nyúlni, mert az áldozat örömmel elvégzi magának. aztán én nevetek, mert a megviccelés az egy ilyen műfaj.

zsanpier gyanakodva néz ki a képernyő mögül:
- ez most még vagy már?

haszontalanság vagy az ellenkezője.
cím már van. most elég is.

a városon kívül laktam a vasút meg a főút között, néhány gyanús felhő alatt. egy nap összeomlott a házam. tudomásul vettem, hogy ezzel vége eddigi életemnek, egyúttal a vasútnak, a főútnak és a felhőknek is. fogtam a dolgaimat, bepakoltam egy kék szatyorba, kimentem az útra és elindultam a város felé.

na ezek a mágneses fejű lányok úgy működnek, hogy amikor fényképezőgép kerül a közelükbe, akkor mágneses erőtér alakul ki két ilyen lánylény feje között és mikor elsül a fényképező összerántja őket a mágnes egy pillanatra. aztán általában megszűnik az erőtér aztán annyi, nem tudom hogy van ez.

szőke vagyok és nagy a mellem. közelről ronda vagyok. tetoválás van a mellemen. barna vagyok, szemüveges, divatos. sapkát hordok és bő nadrágot, világít a szám. rövid szoknyát hordok, rövid a hajam, farmer van rajtam, ing, póló, ujjatlan és napszemüveg meg dohányzok iszok belenyalok a saját fülembe és rég nem látott barát vagyok, nyakláncom van és karkötőm és szállok és megpattanok egy asztalon és hátakon játszó fény vagyok meg emelgetem az embereket sikítva ugrálok és üvöltök a hangfalból hogy mossam az agyakat és sörösüveg vagyok és borospohár és földre ömlött ital és végülis minden én vagyok. minden én vagyok! ezért aztán úgy döntök, hogy megszüntetem magamat. megszünök. kiürül a hely. egyedül ülök az asztalnál és a fejemet támasztva nézem, ahogy minden üres. nem vagyok többé, úgyhogy megszüntetem a helyet is. a várost és a világot. mostmár jól érzem magam.

amíg a fejemet verdesték, volt idő gondolkodni. víz = megvilágosodás, erre jöttem rá. talán még van pár percem mielőtt teljesen kiszáradok, kigyulladok és elégek. de lehet hogy ezúttal szerencsém van. 459 forintért.

éjfélt üt az óra és összekeverem a gombokat. felébresztem a lakatlan lakás lakóját! a baltásgyilkos utánam ered! látom a balta csillanását az autó ablakában mielőtt beszállok! és menekülök és üldöz! de nem ma fogok meghalni, eeeh dehogy.

egy-két óra volt még a naplementéig, úgyhogy minden kellemes sárgás-pirosas volt. egy magas betonoszlopon ültem egy lepusztult gyártelep egyik épületéhez közel. jött két srác és a szörnyet figyeltük a gyárépület nyitott emeleti csarnokában. eredetileg persze nem volt nyitott, de már rég lebombázták az elejét és csak a hátsó falak tartották a tetejét. a szörny egy hatalmas torz lény volt, egész teste valamiféle rozsdás koszos törmelékből állt. egy helyben mozogva, fékezhetetlen dühvel örjöngve zúzta a semmit, én meg az oszlop tetején lévő kis asztalnál ülve azon gondolkodtam, hogy is hívják, mert valaki adott neki egy igen találó nevet, de sehogysem jutott eszembe. elég ijesztő látvány volt, és ugyan tudtuk, hogy nem jön ki a csarnokból, de azért mi szemmeltartottuk. néha két ilyen szörnyet láttunk. aztán nem sokkal később jött egy kisebb társaság, készültek az estére, úgyhogy én lemásztam a létrán.

letöltöm a szart, feltöltöm a szart.
a szar csúnya szó. meg-bot-rán-koz-tat. nem illik használni. berötékidízi.