vonatpótlóautóbusz

David Lynch filmjét elég sikeresen díszíti a soundtrack, legalábbis elég nehéz nem észrevenni a zenéket, melyekkel aláfesti a leghúzósabb jeleneteket. talán sok is néha, de nekem eléggé bejött így. nade hogy ne csak a filmről beszéljünk, itt van ez a soundtrack album, melyet Trent Reznornak köszönhetünk. többek között olyan számok dobják fel, mint a Red Bats With Teeth Angelo Badalamentitől, vagy Lou Reed This Magic Moment-je, de ne feledkezzünk meg olyanokról sem, mint Marilyn Manson, a Rammstein, David Bowie, meg a többi. filmmel is, film nélkül is érdemes hallgatmány, melyet szomszédaink is biztosan értékelnek.
infók a soundtrackről

miután a héten megtekintettük Debrecen szórakozóhelyeinek egy részét, úgy döntöttünk tiszteletünket tesszük a közeli Gyula városában, mondván tűzoltózenekari fesztiválon még úgyse gengeltünk. meg úgyis volt ismerős a nyírbátori zenekarban, úgyhogy gondoltuk megtekintjük, hogy mégis mit tudnak. nos, egy ilyen fesztivál áll egy sörsátorból annak minden kellékével, kis bazárocskából, valamint zenekarokból és mazsorettcsoportokból. ez aztán hatalmas örömet okoz a sok embernek. nagynehezen mi is megtaláltuk összekötőnket és beépültünk a nyírbátoriak szurkolótáborába. ez azzal járt, hogy kivártuk az eredményhirdetést, közben néztük a sóműsort és többször tapsoltunk, mert a bátoriak mindenféle díjat nyertek. sőt fődíjat is, úgyhogy jól választottunk. innentől főleg az öröm és az ittasság jellemezte a társaságot - egy ideig a görögök mulattatták a nagyérdeműt, aztán vidám dalolászás vette kezdetét a nyertes zenekar lelkesedésének köszönhetően. ezt a környékbeliek is észrevették, mint azt a járőrkocsi rövid látogatása jelezte. később szétszéledés történt, találtunk szórakozóhelyet, ami “nem egy fényűző hely”, de a tulaj kegyeibe fogadta a nyírbátoriakat, ígyaztán élvezhettük a majdnem élvezhetetlen zenét és az ész nélkül működtetett stroboszkópot. aztán hazajöttünk. végülis a bátoriakat nem hallottuk zenélni, de legalább nyertek és rájöhettünk, hogy a tűzoltózenekari fesztivál nem olyan rossz dolog.

megyek helyekre, látok dolgokat, találkozok emberekkel - figyelek, feldolgozok, gondolkozok mindezen, de így is maradnak olyan dolgok, amiket nem tudok megérteni. lehet, hogy igaza van annak aki azt mondta, hogy nem kell mindennek az értelmét keresni, de ezek elég fontos dolgok. nak tűnnek. és aztán megint várni kell az eredményt.

ezt a szép hosszú albumot hallgatva nem könnyen tudtam eldönteni, hogy ez most mi, de aztán a végére rájöttem, hogy jól emlékszem, valóban magyar csapat a mantra porno. mily kellemes meglepetés! ez a jólsikerült első lemez ugyanis kellemesen (nekem tetszően) ötvözi a triphop, a rock, a funky, az elektronikus zene és ilyesmik elemeit. olyanoktól különösen repes a szívem, mint a mantra for trinity, az e110 sunset yellow, vagy a tiny pink roses. meg stb. úgyhogy örülünk, hogy vannak ilyen ügyes honfitársaink, kérünk még ilyet.
további érdekességek

azért mégiscsak átértékelem az életemet, amikor egyik este apró, semmire sem hasonlító izét találok a lepedőmön, másnap este pedig egy bazinagy lepke parkol a poharamba. nem mintha ezek így lerágnák a fejem, vagy ilyesmi, de nem nagyon akarok ezekkel együtt aludni, meg hát annyi mindent hall az ember manapság - ahogy a jól értesült nyugdíjas mondja. szóval sose lehet tudni. például azt se tudom, hogy kerültek be piciny szobámba ezek a fenevadak. egyébiránt alapvetően kedvelem az állatokat. olyan kivételek vannak, mint a légy, szúnyog, muslica és ehhez hasonló szárnyas jószágok, melyeket terjengős káromkodások közepette igyekszek lemészárolni, ha a szemem elé kerülnek. a lelkiismeretem is nyugodt, ezek szerintem teljesen felesleges állatok. aztán még két dolog jut eszembe, amit nem bírok: az egyik a meztelencsiga, mert az böee, a másik meg a fülbemászó, mert annak olyan neve van, hogy megijed az ember. és én is.

ó hát a frequency az szórakoztató film. hihetetlenül jól összerakott történettel van dolgunk, ami kicsit ugyan megalapozatlan, de nembaj, mert miután beindul a sztori, ezt el is felejtjük. van benne kis izgalom is, ami a tetőfokára hág, meg rejtély, meg minden ami kell. könnyed szórakozást ígér ez a remek történetecske.
frequency @ imdb.com

mivel ez csak egy maxi, ezért csak 4 szám van rajta, de azok jók. itt van nekünk rögtön a koncerteken gyakran előkerülő zseniális és fantasztikus napnyitószám, a 0 óra 2 perc. a második track egy klasszikus az Emese, ezt úgyis mindenki ismeri. van itt egy mégismertebb címadó dal a csinibabából, a kicsit szomorkás kezdetű/című opusz. végül pedig a jövőből jövő lövő drasztikus akusztik verzion elnevezésű változata, ami olyan remek, hogy háromszor is meg kell hallgatni egymás után. úgyhogy nosza.
a zöld kispál honlap

próbálok elfogulatlanul írni az egyik kedvencemről, az angol molokoról, ami a triphop egyik csodája. vagy mégse próbálok. szóval ez a debutáló albumuk. hallatszik is, hogy miből lett a későbbi moloko, bár ha itt abbahagyják, már ezzel az albummal is büntetnek. a sok-sok kiváló track közül nehéz választani, de azért kiemelnék olyan számokat, mint a kellemesen agresszív killa bunnies, a bólogatós party weirdo, vagy a világ legjobb 7 perc 32 másodperces száma, a lotus eaters, ami abszolút kedvenc. az egészet nagyon szeretjük, mert nagyon jó.
van hozzá jó honlap

nézegetem a tenyeremet, mintha érdekes volna. de nem az. ez ilyen, csak várok, mert nincsen semmi.

John és Kate óvatosan kinéz a fedezék mögül. A meggörbült, izzó pilótafülkéből egy alak emelkedik ki: a Terminátor. A bőréből és ruhájából alig maradt valami, az is foszlányokban lóg róla, előbukkannak a hidraulikus alkatrészei. Most igazán látszik, hogy félig ember, félig gép.
mindez egy lestrapált terminátorfejjel illusztrálva… nemtom milyen lelkivilága lehet annak aki ilyen mesterien tudja fokozni az izgalmakat, de vannak gyerekek, akik azért vesznek csipszet, hogy hasonlóan lebilincselő etűdöket olvashassanak az ajándékként kapott kártyákon. meg gyűjtik, mint én régen a meztelennénis naptárakat, amiből volt sok, csak aztán az óvónéni elvette. az ajándékba kapott dolgokról annyit, hogy vettem egyszer vagy kétezer forintért egy borotvát és ehhez kaptam ajándékba egy mindenttudó, kulcstartóra erősíthető bicskát. a borotva annyira szuper sokpengés teleszkópos arckövetős mittoménmilyen volt, hogy leugrált a szőrszálakról és lényegében használhatatlan volt, ám a bicskakulcstartót a mai napig használom. kb ez a helyzet a fent idézett terminátorhárom kártyával. tulajdonosa a csipszet már rég megemésztette, meg ami kell, el van felejtve. a kártya viszont még ma is remek szolgálatot tesz könyvjelzőként. úgyhogy örüljünk az ilyen ajándékoknak. én meg most olvasom tovább a könyvet amiből kiesett.