vonatpótlóautóbusz

a szabadkára történő buszozásnak nem sok tanulsága van, de azért mégiscsak. annyira mindenképpen rájöhetünk, hogy békés- és csongrád megye alsóbbrendű úthálózata nem igazán alkalmas közlekedésre. talán aszfaltrajzversenyre, de az se biztos. a buszon olyan dolgok voltak, amiket így a helyközi/távolsági közlekedéstől elvárhatunk egy kedd reggelen. viszont vannak ilyen nénik, akik látványosan kilógnak a sorból. ők abból élnek, hogy elzarándokolnak a szabadkai piacra csapatostul, ott vesznek zoknit meg pólót és azt otthon a faluban eladják. vagy valami ilyesmit csinálnak és ezzel kiegészül a nyugdíjuk. namost ezúttal mi is mentünk és máris nem volt ilyen egyszerű a dolog, ugyanis a logisztikai partner (buszsofőr) szegeden bejelentette, hogy a busz bizony elromlott. (pedig ment, de mi nem tudhatjuk amit ő.) a nénik és mi bátran a javítóhelyen történő várakozást válaszottuk, ami a szegedi busztársaság központi telepét jelentette. óhát örültünk, mert volt vécé és hányásszag az előtérben. ezt az ott várakozó néniosztag jól viselte, mi pedig nem, úgyhogy inkább kint néztük hogy milyen sok busz jön. aztán egyszercsak kész lett a busz, és elindultunk a határ felé. itt már egészen kicsúcsosodtak dévidhasszelhoff hatalmi vágyai. dévidhasszelhoff amúgy olyan volt mint a nénik, csak éppen ő egy kicsivel fiatalabb férfi volt és olyan haja volt mint a mics bjukenennek néha. később amúgy mást is csinált, nem csak okoskodott és hőbörgött. szóval egészen úgytűnt nekünk, hogy ő valamiféle utazásszervező. aztán volt mindenféle akadékoskodás a javítási hadművelet után, hogy ki hogy honnan hova mire mennyi idő alatt és visszafelé. a két órás késést a néniosztag végül a lerohanásos taktika alkalmazásával próbálta kompenzálni: felosztották a terepet és a beszerzendő árukat egymást közt. de aztán mégse érte el mindenki a buszt visszafelé. mer ők nem lazáak. mellesleg a szabadkai piacon sokminden van olcsón és mindet el akarják adni. úgyhogy elköltöttük a pénzt és ettünk finomat, csak szétesett és taxiztunk régi mercivel és csaltunk a peronjeggyel a zállomáson, mert nem volt elég dínárunk és aztán a villamoson is szegeden, de ott másért. ám az egész utazás legnagyobb haszna mégiscsak az volt, hogy rájöttem, hogy a pumának van füle. mert én aszittem hogy nincs, de aztán ellenőriztük a szegeden a sportboltban és tényleg. ez nekem tényleg új, elnézést. de azért a szabadkai pumáknak tényleg furcsa fülük van.

meglepődni, megérteni, túlélni, megváltoztatni. legalábbis lehetőség ilyesmikre. ennek a lehetőségnek a hangulata. olyan igazi, mint egy álom, vagy valami hasonló. ez a film attól függ, hogy ki mikor nézi. a vége meg nyitott, ízlés szerint só bors. én most leépülök.
elveszett jelentés / lost in translation @ imdb.com

a lámpa hangulatvilágít, a gitár pengődik a winampban, az irc emelgeti a sorokat, a hajszárító fodrozza a forró teát, kint meg már körülbelül esik az eső, ami alatt nem sokára át fogok menni, hogy egy másik helyre kerüljek innen, mert ott már emberek várnak. ugyebár. közben elfogyott a tea, lovasi éppen üvölt, még elzavarok egy muslicát az ujjamról és befejezem a mondatot ponttal. pararam.

ó babáim, osztani jó. hátszóval megmondani, hogy mi miért nem jó és hogy lehetne jobb. helyrerakni embereket, megmondani a frankót. ha kell, akkor a világmegváltó szemszögéből hegyibeszéd szerűen okoskodni, ha nem az kell, akkor jámbor rábeszéléssel kis szmájlikkal a sorvégén tanácsolgatni, ha még mindig más kell, akkor esetleg durva szavak és felkiáltójelek alkalmazásával lebeszélni. és az eltévedt lelkek megtalálják magukat és a helyüket és minden szivárványszínű lesz, bazmeg!! phöjj, most hörögve visszamászok a barlangomba és várom a következő áldozatomat. muhaha.

itt van nekünk a budapest retro. budapest retrot minden háztartásba. praktikus, modern, olcsó, gyönyörködteti a szemet, pallérozza az elmét, ilyesmi. fontos! beszélgetés a budapest retro készítőjével

egyébiránt mai mottónk a következő:
“szét fog tépni ez a tangó bébi,
szét fog tépni, mégis túl kell élni.”
merazjó. ez részben a budapest retroról jut eszembe, mert visszatekintve a kilencvenes évekre nagyon durva dolgokra emlékezhetünk. csak talán nem készült annyi buta film róla. ellenben érdemes végignézni az akkori honi popzene csodáin. lehet hogy végig is fogok - tervezgetem egykedvűen -, bár nem értek hozzá. de kell a fejlődés, mert már egy hónapja tart ez az áldatlan állapot, hogy itt írkálok. hújee. úgyhogy lesz tovább, lesz jobb, lesz szebb.

na ez olyan történet, hogy tyűazannya! szokatlanul kezdődik, de aztán rájössz, hogy mit akar a film és miután ráálltál nem bírod levenni róla a szemed. egy csávó, aki nem tud megjegyezni semmit ami történik vele és ahogy nyomoz. a végére pedig már semmi sem biztos, pedig ott kezdődik csak igazán az egész. uh…
memento @ imdb.com

azt gondolná az ember, hogy a valóságot sokkal könnyebb lemásolni, mint valami durván képzeletbelit kitalálni. pedig nem, mert a valóságról másolt dolgokat le lehet ellenőrizni, a képzelgésnél viszont teljes a szabadság. előbbihez tehetség és tudás kell, utóbbihoz ihlet, bátorság és nyitottság. az igazi lehet hogy unalmas és ezért nem olyan érdekes, a képzeletbelit viszont tetszetőssé tenni nehéz. namindegy, ezért jó vegyíteni a kettőt.

négy fal, padló és plafon: egy fürdőszoba. van benne egy kád, a kád tele forró vízzel. belelépek és leég a bőröm. egy kis idő után megszokom, ám a vízbemerülés újabb megpróbáltatás. csak szép fokozatosan, tűzforró az egész. mivel a hidegvíz adagolása érdekesen működik, gyakorlatilag majdnem lehetetlen a megfelelő hőfokot kialakítani. nyakig bennevagyok, már a túlfolyóra is szükség van. aztán alámerülök. ez egy másik világ. sötét van, durva, vibráló alapzaj, a fülemben szívdobogás, néha egy-két hangfoszlány a külvilágból - a szobában szól a zene és az éneklés. ide ebből kevés jut. csak az a zaj és a szívdobogás. belégzés és a felszínen lebegek, kilégzés és alámerülök. fülemben a nyomasztó zaj, előttem a fal, rajta a lábam, tompa sárga fény. minden valamilyen. eltelik így az idő. miután kihúzom a dugót, kivárom ahogy kifolyik alólam a víz. a vízszint a fülem alá ér és fokozatosan visszanyerem a hallásomat. mint az álomból ébredés, csak itt tudom mi a valóság. most akadozva visszaszökik az agyamba minden ami igazi, kinyitom a szemem, kikászálódok a kádból és a sikertelen törölközés után vörös szemmel kilépek a fülledt melegből. az utóhatások már az irc előtt múlnak el, lefolyik rólam a víz, lecsöpög az államról, megissza a törölköző. mire teljesen megszáradok, visszatértem a délutánba és kezdhetek készülődni. a vízkő már a vonaton köt bele a hajamba.

vásárolni kérem tudni kell. szép színes rajzszeget akartam vásárolni az obiban és rögtön a második eladó meg is tudta mutatni, hogy ezt hol találom. (érdekes módon az első egész máshol magyarázta.) nos, mint az kiderült, az obiban 10 darab szép színes rajzszeg 400 forint. ez nem tűnt túl jó befektetésnek, úgyhogy elhessegettem magamtól a gondolatot. aztán ma egy közönséges papírboltban 300 forintért sikerült 100 darab hasonlóan szép és színes rajzszeget beújjítanom. vásárolni tudni kell. most meg addig beszélgettünk az utcán, míg a macskánk le nem szakította a szomszéd ereszét. illetve kicsit tovább. beszélgetni jó. zárójel bezárva.

na erről a filmről szokták azt mondani, hogy olyan mint a mátrix, csak ez jó/jobb. nos én menthetetlenül odavagyok a mátrix minden képkockájáért, úgyhogy a mátrix szerintem jobb, de a dark city egyértelműen felveszi vele a versenyt, bizonyos szempontból valóban jobbnak mondható. aki esetleg a mátrixot nem komálja, szeresse helyette ezt. nagyon ottvan, a mátrixtól függetlenül is kötelező darab!
dark city @ imdb.com