vonatpótlóautóbusz

alváskultúra. olyan kezdőmondatok, hogy modern társadalmunkban és brit kutatók. a rendszeres alvás rítusa helyett spontán alvás, pánikszerű mély alvás, a közelgő reggel stresszéből táplálkozó nyugtalan alvás, elalvás, nem alvás különböző okokból, ezek ízlés szerinti keveréke.
kezd megrendülni a bizalmam a monoton (elemeket felvonultató) zenék hatékonyságában.

egy kis közgazdász veszett el bennem. azt csinálom, hogy jövök s megyek s hát bólogatok, jóvan, arculcsapásulérés, nembaj fiam, állj fel, menj tovább. a lényeg a mosolygás, valamint aa menet közben érdemes ismételgetni hova indultam. kortyolok ásványvizet és visszacsavarom a kupakot, a vízcsepp meg lefolyik az üveg falán játékosan. meg a szemét. a szemét és a kosz nagyon fontos dolgok. úgyértem, nem az olyan hogy morzsa, porcica, krumplihéj, stb. nem, hanem a sallang, a jelentéktelen dolgok. (meaningless things-) a jelentéktelen dolgok (újra)felhasználása. hívhatjuk hobbinak is. a lényeg az önzőség. te meg almát eszel bicskával. azért készíttek mindig újabb képeket, mert még jobbat akarok. még jobbat mindig lehet, még jobban lerajzolni egy érzést. jól persze nem lehet, de vannak azok a különös percek, olyankor majdnem. azon kívül minden ami nem akkor készült, nem olyan, de árulkodik valamiről. valami indirekt az egész. igent jelentő nem. szerényen mondogatott én csak…, az önzőség magamban mondogatott szinonímáival. mert az önzőség a lényeg. közgazdaságilag ugye. ördögi kör - olyan önfenntartás, melynek célja biztosítani az önfenntartást. ilyen az önzőség. énénénénénénén! én és ami nekem megéri. profitorientáció. nagy prodzsektekben sosem voltam jó, nem tudok nagyban gondolkodni, mindig csak úgy egy szuszra, lendületből,. de azt tudom, hogy mit kell hanyagolni a cél érdekében. kizárni, hanyagolni, figyelmen kívül hagyni, elfelejteni, nem beszélgetni vele, nem erőlködni. a cél pedig én vagyok. meg itt ez az emberke az ásványvizes palackon a vonalkód mellett, amint egy kukába három négyzetet szór. valakinek a boldogságához ez is kellett, mármint hogy ezt a csáávót ideerőltessék. mint ahogy az én boldogságomhoz az kell, hogy ezt én most kivágjam innen és - mint jelentéktelen dolog - felhasználjam majd egyszer képileg. kinek mi. de olyan nincs, hogy altruizmus.

- Sose akarok elmenni innen… olyan jó ember vagy… sose kérded honnan jöttem.
- Bolond ember az, aki azt kutatja ami volt.

őőő.. én azért szeretem ezt a filmet.
szép remények / great expectations @ imdb.com

az utak felszabdalják a semmit és a semmi szétesik, ennek pedig örülünk, mert épp erre vártunk. a helyzet persze csak világosban tűnik ilyen bíztatónak, még szerencse, hogy kb bármikor elmehetek aludni.
nomeg nem tökmindegy mi közül választhatsz, ha nem választhatsz? például azt a címet is adhattam volna ennek a postnak, hogy utolsó. egyelőre csak a századik.

miért gondolja az ember, hogy csak olyan dolgok vannak, amilyeneket el tud képzelni? földönkívüliek, kis szürke manók, repülő csészealjak, vatevör? de miért? miért kéne mindennek úgy működnie, ahogy szerintünk működik? miért gondoljuk egyáltalán, hogy el tudjuk képzelni azt, amiről fogalmunk sincs? miért nem alszok? persze sok mindennek ki lehet számolni a valószínűségét, de vajon milyen elhanyagolható valószínűség ellenére jött létre az ember, ami aztán hasonlóan minimális valószínűség ellenére véletlenül gondolkodni kezdett, hogy miért?! ezek után még azt várják, hogy rá is jöjjenek a válaszra… ekkora szerencsénk azért nem biztos hogy lesz, ráadásul az is kiderülhet, hogy a kérdés úgy ahogy van, rossz/felesleges. á, úgyse.

megijedni mindentől, amiben a mozgás lehetősége rejlik, mert ami mozog az elkap s elvisz. félni azoktól a dolgoktól, amelyek potenciális szájak lehetnek óriási éles fogakkal, mert azok egy óvatlan pillanatban vadul széttépnek. a legrosszabb pedig ijedten a szemekké alakuló tárgyak elől bújkálni, mert a szemek fenyegetően sugallják az igazságot. az igazságot, hogy az egész nem is létezik! félni valami olyantól, amitől csak azért félünk, mert mi találjuk ki és menekülni az igazság elől, hogy nem is létezik.
ej hát ez igencsak aggasztóan hangzik! pedig én csak ránézek dolgokra és asszociálok és elképzelem, hogy félek tőle mert merth - magyarázom levegő után kapkodva. kicsi vicces szörnyekbe sokmindent bele lehet gyúrni önéletrajzilag, álomban rohanni az egykori ágy alatti szörnyek elől és megmenekülni és megkönnyebbülni. vagy csak képzeletbeli rajzfilmhősnek lenni, mert az is jó. izgalmas játék ez, ráadásul vannak hozzá fasza kis potméterek is, amelyekkel remekül kusztomizálni lehet belső félelmeinket. mindenhol veled van, mindennel játszható. dejó! - mondja a süni is, mert nincsenek többé unalmas hétköznapok és ez örömmel tölti el.

a legjobb, ha egy majdnem konkrét példából indulunk ki: zenéről vitatkozni nem egyszerű dolog. ha arról vitatkozunk, hogy mi a jó zene, akkor szóba jöhet egy olyan megközelítés, hogy az adott előadó lemezeinek hány százezermillió példánya fogyott el, hányan voltak a koncertjein az adott évben, hányezer lámpa és tűzijáték biztosítja a fergeteges showt a koncerteken, milyen díjakat és elismeréseket kapott, mekkora az énekes fasza, mekkora az énekesnő melle, ésatöbbi. a másik elv szerint elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy a zene, amit az adott előadó előad nagyon kellemes-e, esetleg rendkívül változatos vagy teljesen egyedi, netán jó szövegei vannak, jól passzol a hallgató(ság) gondolatvilágához és mindenféle hangulatához, a koncerteken pedig fergeteges hangulat uralkodik, vagy egyszerűen csak annyira tetszik, hogy agyonbasz?!

a két megközelítést felcimkézhetjük úgy, hogy objektív (milyen számszerű tényekkel bizonyítható dolgokat ért az illető előadó) és szubjektív (mit ad az én kis nyomorult lelkemnek az illető előadó zenéje). namost ha vitatkozik az ember, akkor nyilván próbálja meggyőzni vitapartnereit és olyan tényeket az arcukba vágni, melyek megcáfolhatatlanul bizonyítják igazát. ez jó taktikának tűnik zenéről vitatkozván is, hiszen számtalan tényt fel lehet sorolni, lehet lobogtatni a játszási és eladási listákat és még sokmindent és ezzel valószínűleg könnyebben meg lehet győzni egyeseket (sokakat), mint ha csak annyit mondanánk, hogy “ez kurvajó zene!”. hiszen hogy is lehetne érzelmekkel érvelni?! pedig zenéről csak is szubjektív véleményt lehet mondani, úgyhogy egy “kurvajó” ezerszer többet mond el, mint bármennyi adat. mert kedvencünknek általában azt választjuk ami tetszik, nem pedig azt aminek a felsőbbrendűségét nagyobb mennyiségű és hangzatosabb adathalmaz tudja alátámasztani.
egy kedves ismerősöm azt szokta mondani, hogy nincs szar zene. ez pedig jól beláthatóan pontosan abból következik, hogy azt a zenét szeretem amelyik tetszik, és ez lehet, hogy az a zene, ami más szerint szar. és fordítva. meg hogy szép ami érdek nélkül tetszik, vagy hogy szokták mondani. a lényeg tehát, hogy mindenki azt hallgat amit szeret és ezzel nincs is semmi baj. persze az is igaz, hogy szar, amitől érdek nélkül felfordul a gyomrom. tehát ahogy tiszteletben tartjuk más zenei ízlését, úgy érdemes tiszteletben tartani mások negatív véleményét is. ugyanis, visszatérve a vitára, van nekünk ez a két szemléletünk, objektív és szubjektív. szezon és fazon. és ha valaki azt mondja, hogy adott zene szar, akkor nem biztos, hogy a legmegfelelőbb módszer az illető lehülyézését követően órákig tartó számháborúkba bocsátkozni a fent említett adatokkal dobálozva. hiszen a szezont nem keverjük a fazonnal, ugyebár! persze nyilván élből lehülyézi az ember azt, aki legszentebb meggyőződésével radikálisan ellentétes véleményt hangoztat, ez természetes dolog, de ezt egyrészt nem is muszáj megtenni, másrészt nem muszáj ennél többre ragadtatni magunkat. miért nem? miért nem kell meggyőzni mindenkit a saját igazunkról? mert jól beláttuk, hogy a zenét érzelmi alapon kategorizáljuk és érzelmekkel nem igazán lehet meggyőzni valakit az ellenkezőjéről. legfeljebb jól megsértődik, jól hasbaszúr, vagy valami, aztán jobb esetben évekkel később rájön, hogy tévedett, de addigra feledéshomálya. szóval mivel bárkit is így meggyőzni lehetetlen, ezért felesleges erőfeszítés és feszültségkeltés.

persze még mindig itt van a kérdés, hogy akkor mi is igazán A jó?! van-e egyáltalán egyértelmű legjobb? hát nyilván nincs, ahogy legszebb nő sincs. ez univerzális igazság! egy közhely, bazzeg! de sokan mégsincsenek tisztában vele. néha én is elfelejtem és úgy gondolom, hogy meg tudok győzni embereket arról, hogy egy adott dolog miért szar és érdekes/izgalmas kihívásnak tűnik egy erről szóló vita. hangulat és felkészültség kérdése… a véleményemet megfogalmazhatom egyszavas tömörséggel, vagy előrukkolhatok akár részletekbe menő, észérveket is felvonultató kritikával is. na igen, észérvek, vannak ilyenek - legalábbis amik nekem annak tűnnek. de ez olyan, hogy ha azt mondom, hogy Petőfi rossz költő volt, akkor könnyen lehet, hogy többen a torkomnak ugranak, hiszen ő mégiscsak a nemzet költője?! hát az, persze, de ezt csak bizonyos körökben vallják és ha eltekintünk a személye köré felépült kultusztól (adathalmaztól) és pusztán a munkásságát vizsgáljuk, akkor egyáltalán nem fog olyan különlegesnek tűnni. nyilván vannak érdemei, de Petőfi mégiscsak egy sztár. a sztárokat pedig könnyű kiszűrni, a slágereket is elfelejtjük és csak néha jutnak eszünkbe és ha kicsit gondolkodunk, akkor rájöhetünk, hogy mi az, ami valóban jó, és mi az, ami csak egy jól eladott, széles közönség igényeit kielégítő show. ilyen észérveket lehet nyomatni, de ez is olyan, hogy aki nem ért velem egyet, az nem észérveknek hívja ugyanezeket, hanem hülyeségnek. úgyhogy itt még mindig nincs vége, mert különbséget kellene tenni két féle ember között. az egyik ugye az, aki józanul gondolkodik és tudja mi jó és rossz, mit szeret és mit nem, és a kettőt el tudja egymástól választani, stb. a másik ember pedig hülye. hülye bizony, hiszen most az egyszavas tömörséget választottam a részletekbe menő, észérveket is felvonultató kritika helyett. ezt pedig azért teszem, mert az már egy másik mese, amihez még sok anyagot kell gyűjteni, úgyhogy arra majd máskor kerítünk sort…

így a vége felé próbáltam általánosságban fogalmazni, még közhelyeket is használtam! a zenei kérdések feletti vita pedig - remélhetőleg - jó példa volt, és ha nem is tökéletesen kidolgozott, talán jobban értehetővé teszi, hogy miért emlegettem ezeket a nagy igazságokat és miért találtam fel újra a spanyolviaszkot. az ilyesmi meg kb felesleges szájtépésnek tűnik, és valóban az, de néha azért érdemes ilyenek miatt is fennmaradni.
és hogy mi a tanulság azon kívül, hogy megint jól megmondtam a frankót? vagy a szokásos egyél csokit, vagy esetleg egy-két újabb közhellyel meg tudnám még toldani, de aki tudja miről van szó, az így is tudja, a többiek meg vitatkozhatnak, majd látjuk, hogy érdemes-e velük foglalkozni.

mielőtt megnéztem, azt hiszem nem nagyon gondoltam, hogy a Doors és Jim Morrison történetét filmen bárhogy is fel lehet dolgozni, nemhogy jól. nade Oliver Stone filmje messze felülmúlta várakozásaimat. frankón. a főszerepet játszó Val Kilmer is elég meggyőzően teljesít, a zenére sem lesz panasz, úgyhogy - akár a Doors miatt, akár amiatt, hogy egy jó film - tényleg érdemes megnézni. párszor..
doors / the doors @ imdb.com

azt hiszem, ez egy paródia. úgy értem ez az egész. minél ügyesebben parodizálod az általában vett közéleti, média, pop- és giccskultúrát (az életet, t.i.), minél “egyénibb” módon röhögsz az egyforma emberek képébe, annál különcebb vagy, annál andörgrandabb vagy, és néhányan - később talán egyre többen - azt fogják mondani, hogy ez jó ez új ezz.. ez menő, ez ez bármi- de ez csacsiság, mert az egész világ már annyira abszurd, hogy ha még egy kicsit abszurdabbat csinálsz, akkor az már külön műfaj, de legalábbis eredeti és művészet és forradalom!!/ vagy bármi amit ráhúznak. hívhatod aminek akarod. pedig az egész csak játék, nevetgélés, és az sem mellékes, hogy a nyomasztóan abszurd világot sokkal egyszerűbb ilyen-olyan módon hülyére venni, mint keseregni miatta. úgyhogy előre erdei bálnák!