vonatpótlóautóbusz

(igazából a jelentésébe bele sem gondolva most nem jut eszembe agresszívabb annál, hogy ledarállak.)
a hosszú fejtegetés helyett, csak megnyomtam jól a bekszpészt és annyit mondanék, hogy a közlekedés, úgymint emberek között lenni, na az idegesítő, zavarbaejtő, pánikszerű dolog. aztán majd az összegyűjtött nemösszetartozókat összekeverve az lesz, hogy álmok szörnyekkel az ágy alatt, magasabb emberek elnyomó magatartása, nyakbehúzás, állandó odanemnézés, barátság a hagymásládákkal, erkélyekkel és lehetőleg minden olyan élettelen/értelmetlen dologgal, amivel jól lehet beszélgetni, meg hogy azt hisszük, hogy képesek vagyunk ténylegesen azt érzékelni, amit csak akarunk, akkor az gyakorlatilag olyan, mintha megfejtettük volna a világ működését és ilyen mátrixi jelleggel végülis azt csinálunk vele amit akarunk, vagy legalábbis elhisszük magunknak ezt a képességet. mer mér?? majd az egyed szól, ha foglalkozni kell vele??? addig meg nem is nyitja ki a szemét??!? tűri a mellette elrohanó világ zaját??! hátha majd ők is felveszik a tempót?? mert hisz az egymástól elszigetelődve zombizálódásban??+ hogy majd jut ilyen kis üveggömb mindenkinek, amiben ő egy olyan boldog hóember lesz, aki bármikor csinálhat hóesést vagy bármit ami tetszik?? és csak akkor tűnik fel az ellenkezője, amikor a nyitott ablakon a szembejövő vonat hirtelen betolja a saját zaját és összerezzen a felismerésre, hogy nem tud elszakadni a valóságtól? hát ember az ilyen?
(szerintem maradjunk abban, hogy mindenki pogózik a bóbita, bóbita táncolra inkább.)

végre visszakaptam a gatheringemet, tudok írni róla :) a holland illetőségű gathering kb ilyen progresszív goth-metal zene, legalábbis annak indult egykor, épp ezért az első lemezeikkel nem nagyon sikerült megbarátkoznom, ezzel viszont annál inkább. szóval souvenirs az album címe. ezúttal az énekesnő hihetetlen teljesítménye mellé sikerült (számomra is) izgalmas zenét komponálni - kis elektronika, mittoménmi, és valami olyan hangulatot kapunk, amitől elcsodálkozunk és elalélunk és aztán nem is igazán akarunk mást hallgatni soha többé. alaposan magával ragad, úgyhogy nem csoda, hogy alig bírtam visszaszerezni.
gathering honlap

először úgy tűnt minden rendben van. a aaz épület egyik sarkánál egy nő állt és mondta, hogy menjünk fel órára, aztán elkezdett huhogni. ő lehetett a tanár az egyik ablak irányába. jóhát akkor bementünk a aaa nagy kapun, arrébbtettük azt az idétlen mikrofonállványt, mert nem lehetett tőle elférni és és és elindultunk, hogyakkor megkeressük a termet. az aulát lépcsőrendszerek egész hada hálózta be és mi tudtuk hogy hova kell menni, de valahogy mégis rossz felé indultunk el és csak mentünk fel, egyre feljebb és jobbra és balra és egyik lépcsőről a másikra és hiába mentünk még mindig az aulában voltunk, pedig tudtuk hova kell mennünk és a lépcsőfordulókban lopva oda is pillantottunk, oda a sötét folyosó felé, de még mindig a lépcsők! és mintha egyre csak többen lettünk volna. a lépcsők és a hidak egyre keskenyebbek lettek, a harmadik emelet fölé érve már nem is fért el mindkét lábunk rajta,- -a korlát is egyre alacsonyabb lett, annyira hogy a végén már inkább ne is lett volna és aa mélység! a mélység egyre nőtt alattunk! tulajdonképpen egy keskeny pallón egyensúlyoztunk nyolc-tíz emelet magasságban. féltünk, hogy leesünk. nagyon féltünk, de aztán a rémálom szép lassan végetért, észrevettük a kiutat. a palló végén egy nagy előadó terem közepén egy lépcső vezetett le a függőfolyosóra. a magas lépcsőkön leszenvedtük magunkat, még mindig remegve a félelemtől és bementünk a sötét folyosóra, mely teljesen sötét volt, csak egy nyitott ajtón szűrődött be némi fény. bent valami gyerekműsor volt, az ajtóban álltak néhányan, bent tömeg, de mi már ezzel nem foglalkoztunk, mert nyugodtak voltunk, hogy lejutottunk.

hát mit is lehet várni egy filmtől aminek ez a címe? kis erőfeszítések árán akár ki is található, hogy miről szól ez a film és mi a vége. jónembaj, azért megnézzük és nem hisszük el, nem fogjuk a jeleneteket évekig emlegetni, nem mondjuk hogy ez a világ legjobb filmje, meg semmi ilyesmi, de megnézzük, nevetgélünk és végülis elégedettek vagyunk, mert móka. megint milyen hosszú mondat… namindegy, ilyen könnyű akármire történő szomjazás ellen nagyon jó. még ilyen ügyes jelenteket is vannak benne, mint például a főcím vagy stáblista. úgyhogy mittomén, lecc rakk.
rocksuli / school of rock @ imdb.com

vagy például össze tudnék esküdni magam ellen hogyígy kitalálok magamnak barátokat, meg végülis vannak meglévők is és csinálok mindenkinek fríímééélcíímet meg ellopom a jelszavakat meg hűtlenül kezelek és az így szerzett információkat gonoszul felhasználom saját magam ellen úgy hogy a sajátmagam kiküszöbölésére felszólító leveleket írok a barátaim nevében a barátaimnak, aztán rögtön válaszolok a többi barátaim nevében, hogy oké énis utálom ésígy amíg nem figyel oda pont senkise, addig megszervezek magam ellen egy összeesküvéset trónfosztásot bármit alapos részletességgel hazugságokkal és ilyenekkel alátámasztva ésmajd amikor mielőtt kész és még nem felejtem el hogy ezt tettem, na akkor gyorsan írok még magamnak is egy leleplező levelet és aztán amikor már elfelejtvén az előbbieket elolvasom, akkor megvádolom a őket ilyen drámai mély hangon elégedetlenkedve, hogy ejnyeeee, hááát mit tetteteeek??!! node?!? valamint jó dacosan elvonulok egy sarokba és malomköveket dobálok mindenkire például és a végét még nemtom.
mondjuk ennek semmi értelme, de ez is egy lehetőség. csináljatok belőle filmet, csak a jogdíjról majd értesítsetek köszi.

esetleg tehetnék fel kérdéseket, amikre bólogatva mondhatnák az emberek, hogy igen, ezen már én is gondolkodtam. mesélhetnék történeteket hóóóógy mittoménmi mittoménmiért nem, lényeg hogy már hallották őket és nem szólnak semmiről. ezek a történetek. mármint. de erre is lehet bólogatni, jóvan. én megpróbálhatom mindezt, ezt hogy terápiás jelleggel eleget tenni a mondd el és jobb lesz féleségnek. de attól hogy akárki egyetértően hümmög és más nem történik, nem váltódok meg a szavak kiejtésének pillanatában, nem borul rózsaszín fátyol a világra, na attól végülis úgyis gondolhatom, hogy felesleges bármit is mondani. (bármit is mondani arról, hogy az egész egy adáshiba, ami olyan mintha minden emberke egy mákos, vibráló képernyő lenne, amiből mondjuk egy film szól amit utálok és kibaszottul idegesít a torz búgása. persze vannak a jobbfajta készülékek, na igen, dehát az megintcsak körülményes.) felesleges, úgyhogy hagyjuk is, inkább valami lényegre törővel kéne próbálkozni. mikor?

úgydöntöttünk hogy a délutánt mozizással töltjük és ezt a filmet választottuk. később bejött valaki és megkérdezte, hogy ez most akkor a fahrenheit 9/11 vagy nem, de nem az volt, hanem ez a hosszú című film, melyet sokan nagyon vártak. romantikusfilmileg nem kápráztatott el (énhibám biztos), viszont egyéb szempontból egy hihetetlenül ötletesen megvalósított történettel van dolgunk. szóval mindenképpen ajánlott darab, már csak azért is, mert az év legjobb filmjeként emlegetik. én pedig meg fogom nézni újra és jobban elmélyülök benne.
egy makulátlan elme örök ragyogása / eternal sunshine of the spotless mind @ imdb.com

tüptüp jobb bal tüptüp ottvagy tüptüp ottjön tüptüp jobb bal tüptüp kóla tüptüp mégmindig tüptüp balbaljobb jobb tüptüp tádádááá híd villamos ágy

annyi mindent el akarok mondani, hogy hogy-.. megmutatnék mindent és elmennénk mindenhova és meghallgatnánk a zenéket és megnéznénk a filmeket és elmondanék mindent.. ha sikerülne, elmondhatnám, hogy most miért nem sikerül, mert most ahelyett, hogy oldalakat írnék tele vagy éjszakákat beszélnék végig, a kiszámíthatatlanság hatalmas, örjöngő nyomása alatt csak annyira vagyok képes, hogy egy üres lapra apró betűkkel felírjam a mindent szimbolizáló szót: semmi. vagy még annyira se.

régen amikor nagymamámnál voltam mindig a mecsbokszokkal játszottam és a mecsbokszok nagyon szerettek parkolni. mármint én szerettem velük parkolni. álltak egymás mellett szépen rendben sorban, a szőnyegen így pont remekül volt hely. azóta is szeretem a szép parkolókat.